Ha a világ végső soron képzelgés, akkor van-e értelme a természet tudományos kutatásának vagy az emberi kapcsolatok és a társadalom javítására tett erőfeszítéseknek?
Hogyan adjuk tovább az evangéliumot egy buddhistának?
A buddhisták nem elvi alapon tagadják Isten létezését, hanem még nem találkoztak Vele. Számukra az a kérdés jelenthet kihívást, hogy "Mi van, ha nem élsz a teljes realitásban?" A meditáció tárgya ugyanis csak a psziché és fizika relatív világa, nem a természetfölötti, személyes Abszolútum. A valóság egy Istennel több annál, mint amennyit az elméjével elemezhet és megtapasztalhat. Bátorítsuk, hogy szólítsa meg Istent: "Isten, ha vagy, akkor valahogy bizonyítsd be nekem is!" – és Ő majd válaszol. Az evangélium csak e személyes találkozás után válik számára is örömhírré.
Buddha valószínűleg szándékos ételmérgezés miatt halt meg, vérhasban!
Körülbelül 80 éves lehetett, amikor megérezte a halála közeledtét, ezért összehívta követőit Kusínagarban. Utolsó ebédje után nagyon rosszul lett és súlyosan megbetegedett.
Meggyógyulva népes gyülekezetének kíséretében a Hirannavati folyó távolabbi partjához igyekezett, Kuszinara városához, ott is a Mallák Upavattana szálafa-ligetébe; megérkezvén így szólott a nemes Ánandához:
– Kedves Ánanda, készíts nekem fekhelyet két, egy tőről nőtt szálafa között, hogy fejem északnak nézzen. Fáradt vagyok, Ánanda, le kívánok feküdni.
Az utolsó beszélgetés eltartott egy jó darabig, és ezalatt a Magasztos megvigasztalta szerzeteseit. Majd így szólt hozzájuk: – És most, szerzetesek, elhagylak benneteket; minden, ami létezik, tünékeny; munkálkodjatok szüntelen a saját üdvösségeteken. |
