Szeretet

Ha elég nagyok az álmok
és a vágyak,
akkor a körülmények
nem számítanak...

 


Isteni szeretet, vagy amit akartok…



Egy teszt szerint hiába adtak ugyanannyi élelmet és folyadékot ugyanazon gyermekeknek, ha a szeretetet nem kapták meg akkor minimum 30%-al elmaradt a testi, szellemi és lelki fejlődésük azoktól a gyermekektől, akik szeretetben növekedtek fel.

 

Az ilyen gyermekekből fejlődnek ki a mostanában hangsúlyozott hiperaktív /vagy akár indigó/ gyermekek, az autista gyermekek, de a teljesen szeretethiányban lévő gyermekeknél ez akár halált is okozhat.

Próbáljuk megközelíteni a kérdést, mi is játszódik le a szeretet hiányától gyermekünk és a mi testünkben is!

Hypotalamust /más nevén az agyalapi mirigyet/ és a mellékvesét azaz eme kettő legfontosabb dolog, amit szem előtt kellene tartanunk életünk folyamán. A Hypotalamus mely az agyunk része, és az, az egyik feladata, hogy eldöntse, mit is érzékelünk valójában. Tehát, félnünk kell vagy sem. Ha például stresszes helyzetbe kerülünk, akkor aktiválja az agyalapi mirigyet, mely ennek hatására hormonokat állít elő, mely szerint vagy menekülnünk kell az adott helyzetből, /és ezt meg tudjuk tenni/ vagy támadnunk kell, /azaz így tudjuk megvédeni magunkat/.
A mellékvese által termelt hormonok ilyenkor a zsigerekben, lágyrészekben /hasban/ lévő ereket összehúzódásra kényszerítik, hogy minél több vért szabadítson fel az izmok számára, felkészítve ezzel a testet a támadásra, vagy épp a menekülésre.
Vérrel látja el az izmokat, a gerinc közvetlen részeit, az agy hátsó részét és a májat.

Értelemszerűen ilyenkor nem a növekedési funkciókra fordítja az energiát a szervezet, hanem a külső támadások elleni védekezésre. Ilyenkor az előagyból kipumpálja a vért az agy hátsó falába azért, hogy a reflexszerű mozdulataink kerüljenek előtérbe. Stressz hatására a tudatos intelligenciánk lecsökken, melyet érezhettünk akár milyen vizsgára készülve, mikor bár a fejünkben ott van a megoldás, mégsem tudtunk választ adni a feltett kérdésekre.

De milyen élet fenntartására is fordítja az energiát amit elvon mindenhonnan? A külső behatások ellen, azaz a kívülről történő támadásra figyel az egész testünk. Az immunrendszerünk a testünk belsejét védi, a kórokozók ellen, a kívülről jött támadások ellen, melyek a belső szerveink, sejtjeink ellen irányulnak. Amennyiben folyamatos stressz éri a szervezetünket, épp a mellékvese hormonjai miatt betegszünk meg, mert az immunrendszerünktől veszi el az energiát és így épp ott leszünk sebezhetőek.
Jó példa erre, az, amikor egy szervátültetésnél az orvosok éppenséggel stressz hormonokat adnak a betegnek, hogy a beültetett szerv ne lökődjön ki a testből, ezzel leállítva az immunrendszert.


Az adrenalin egy csodálatos dolog, melyet a természet, védelmünk miatt állított elő. Az már nem annyira, életvidám eset, hogy az emberiségnek folyamatosan magas, és egyre magasabb az adrenalin szintje.
De mint láthatjuk a fordítottja is igaz, lehet az ellenségünk, a saját adrenalin szintünk.
Mitől nő az adrenalin a szervezetünkben?





Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000