Szentelések

Akik hisznek bennem, az én nevemben ördögöket űznek ki,
betegre teszik rá a kezüket,
és azok meggyógyulnak.

 


Szenteltvíz készítése,
Szentelések és áldások!

Mire használhatjuk a szenteltvizet?
Felhasználhatjuk az emberek és az állatok gyógyításban. Régen meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, a haldoklót, s a háznál felravatalozott halottat. Hatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek, és a vihar elűzésére is. A víz szentelésénél amikor a vízbe sót keverünk,  a bölcsességnek és a bűntől való tisztaságnak a jelképe.
Megszentelhetjük vele házunkat, távol tartva a gonoszt. Bármilyen tárgyat, ami fontos, esetleg amit naponta használunk, rajtunk van (ékszereket, feszületet stb.)
Ezt tegyük az illóolaj párologtatóba alapként, és erre csepegtessük a megszentelt olajat.
Egyes házakban régen az ajtó vagy kapuk mellett helyeztek el szenteltvíz tartókat.
Szükség szerint akár egy teljes kád vizet, vagy akár mekkora vízmennyiséget megszentelhetünk, mondjuk egy tavat is.


Mikor beteg embernek főzöl levest, hát tedd azt szenteltvízből és ne felejts el a kenyérre keresztet vetni, mielőtt megvágod. A következőkben leírok pár áldást melyet érdemes alkalmazni a mindennapokban is.

Beteg megáldása
Gyógyítson meg téged az Úr Jézus Krisztus. Járjon közbe érted a Boldogságos Szűz Mária és minden szentek, hogy nyerj tökéletes testi-lelki egészséget. Kézfeltételem által minden égi és földi áldással áldjon meg téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek. - Ámen!

Beteg megáldása

Irgalmas Istenünk, beléd helyezzük minden bizalmunkat. Te szeretetből hozzánk küldted szent Fiadat, hogy a világ megváltója és üdvözítője legyen. Ő meggyógyította a betegeket, boldogoknak nevezte a szenvedőket, üdvösséget és boldogságot ígért azoknak, akik hisznek benned. Kérünk, áldd meg † ezt a beteget. Ne hagyd őt magára, légy mellette és erősítsd benne a gyógyulást és az üdvösség reményét. Növeld hitét, hogy tudja nálad semmi sem lehetetlen. Őrizd meg őt szeretetedben és kegyelmedben. Krisztus a mi Urunk által. – Ámen!

A gyertya megáldása
(bármikor, de az előírt ideje február 2. Gyertyaszentelő)
Könyörögjünk. - Mindenható, jóságos Istenünk! Te puszta szavaddal, isteni igéddel teremtetted a világmindenséget. Azt akartad, hogy Igéd, aki által mindent megalkottál, testet öltsön. Te, a fölséges és mérhetetlen, félelmetesen dicsőséges és csodatevő Isten rendelted így.

A tebeléd vetett hitének megvallásával szent Balázs püspök és vértanú minden kínzóeszközzel bátran szembenézve elnyerte a vértanúság győzelmi koszorúját. Egyéb kegyelmi ajándékaid mellett azzal is kitüntetted őt, hogy a torokbajban szenvedőket meggyógyítsa. Kérve kérünk, ne tekints bűneinkre, hanem az ő érdemeiért és könyörgésére áldd meg és szenteld meg ezt a gyertyát. Áraszd rá kegyelmedet, hogy mindazok, akiknek a torkát ez gyertya érinti, és benned hisznek, mentek maradjanak a torokbajtól és minden más bajtól. És szent Egyházadban neked hálát adva boldogan magasztalják dicsőségedet és mindörökké áldott szent nevedet. Krisztus, a mi Urunk által. - Ámen.



Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000