Tanítás

Akik hisznek bennem, az én nevemben ördögöket űznek ki,
betegre teszik rá a kezüket,
és azok meggyógyulnak.

 


Ne csak nézz, de láss is!

Sokan azt mondják, hogy Jézus első leckéit keleten kapta. A kérdés csak annyi, hogy változtat az valamin is, hogy esetleg a keleti bölcsek segítettek neki hogy a tudatára ébredjen, vagy mint egy közvetlen Isteni kinyilatkoztatásként ébredt a tudatára?
Mert mikor egy ötlet kisarjadt az Isteni Szellemből, amit egy ember felfog és kiküld a kimondott szavakkal, nem képes akkor valaki más is, igen mindenki szintén azzal az ötlettel a világegyetemben érintkezésbe jutni? Mikor egy ember megkapta, átvette és kiküldte az ötletet, abból még nem következik, az hogy az ő saját tulajdona. Ha ő azt kisajátítaná és magának tartaná, hogyan remélhetné, hogy még többet is kapjon? Hogy többet kapjunk, tovább kell adnunk azt, amit már megkaptunk.

Ha megtartjuk magunknak azt, amit kaptunk, akkor annak a következménye egy egyhelyben állás lesz. Mikor az ember az Isten ötleteivel érintkezésbe kerül, tovább kell neki azt adni, hogy maga is hasznát vegye. És minden más embernek meg kell engednie, hogy ugyanazt tegye, hogy azok is növekedjenek és fejlődjenek úgy, mint Ő maga.

Második tanítás:
Jézus mindent, közvetlen kinyilatkoztatásként kapott Istentől, épp úgy, mint kétség kívül a többi nagy tanítók is (Keresztelő Szent János stb.). Hiszen nem származik minden dolog Istentől és nem tudja minden emberi lény megvalósítani azt, amire közülünk egy képes? Isten minden pillanatban minden embernek hajlandó önmagát kinyilatkoztatni, úgy ahogyan Jézusnak és másoknak is kinyilatkozott.
Az egész, amit tennünk kell, csak annyi, hogy hajlandók legyünk azt megengedni neki. Tudom, hogy azonosnak vagyunk teremtve, hogy minden ember egy, és a nagy csodákat, amiket Jézus tett, mindenki megteheti és csak az egyénen múlik, hogy meg fogja tenni.
Nincs semmi titokzatosság ezekben a dolgokban, a titokzatosság csak az emberi felfogásban van.

Képesek lehetnétek, mint a „tanítók”, a testetekből kilépni és minden, vagy bármelyik megbeszélt helyen és minden, bármelyik meghatározott időben találkozni bárkivel és vele akár beszélni.
Ebben semmi titokzatosság nincs, hogy a „tanítók” csak azt az erőt, amit az Atya, mindannyiunk részére adott, kifejlesztették és azt használják.
Mikor veled, ki ezeket a sorokat írod, beszélünk, azt látod, hogy itt vagyunk, de nem, mert a testünk több ezer kilométerre van tőlünk, de ide is hozhatjuk, ti úgy mondanátok mai szóhasználattal, hogy teleportáljuk.
Értelme nagyon nincs, hiszen a testünk most pihen, és egy védelmező (mondjuk így, hogy értsétek) Isteni „aurával” van ellátva, mely távolt tart minden élőlényt, hogy hozzáférhessenek.



Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000