Tanítás

Akik hisznek bennem, az én nevemben ördögöket űznek ki,
betegre teszik rá a kezüket,
és azok meggyógyulnak.

 


Ne csak nézz, de láss is!

Kedves testvéreim!

Dániel, azaz Isten ítélete, kitől ma idézek nektek!
Jó figyeljétek meg szavaimat, mert Dániel látomásai melyek majd 3000 évvel ezelőtt íródtak a mostani kort láttatták meg vele, amit próbált leírni.
Több alkalommal volt látomása a jövőről így csak az látja az egészet, ki mindegyiket elolvasta.

De nézzük miket mondott a lehetséges jövőnkről, a végítéletről.
A „kis szarv” illetve ez a király „támadt közülük” - a tíz szarv közül, amelyek a tíz európai országot jelentik (Dán 7:8). és majdan kinő közülük egy kis ország, valahol Európában.
Egy ember áll az élén, aki beszél e hatalom nevében (Dán 7:8).
Ki fog szakítani, meg fog semmisíteni három királyságot. (Dán 7:8). Gondolhatunk a visegrádi négyek szövetségére ahol a politikusok nyilatkozatot írtak alá, hogy a három (ma már négy) ország szorosan együtt fog működni az európai integráció felé vezető úton.
Csehország királyság volt, Lengyelország ugyanúgy, mint anno Magyarország is, és Szlovákia pedig fejedelemség. Itt gondolhatunk a politikai megsemmisítésre is akár, ahogy az EU.–val szembe állította a visegrádi négyeket, ami formáció mára megsemmisült, a magyar kormány cselekedetei miatt..
(megjegyzés: A biblia, a királyságot, a fejedelemséget, és a diktatúrát egy azon kalap alá veszi.)

Isten ítélete szerint:
Az Antikrisztus úgy gondolja majd, hogy „megváltoztatja az időket és törvényt” (Dan 7:25).

Miért nevezik át a dolgokat Magyarországon?
Miért, miért... hát megyünk vissza az időben... ha, előre mennénk, akkor nincs trón, amire rá lehet ülni... de visszafele bizony egy idő elteltével elérünk odáig...
Szépen tolják bele a fejekbe... vármegyék, ispánok, önkényuralom, uradalmak, nagyurak a törvények be nem tartása, jogsértő kilakoltatások, a jobbágyság, majd a rabszolgatartás nyílt elfogadása, stb...

Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000