| 
              
                | 
                  
                    | Ne csak nézz, de láss is! |  
                    
                      | 
                        
                          |  | 
                            
                              | 
                                Negyedik tanítás:Isten betölti eget és földet. Ez volt a  nagy kinyilatkoztatás, ami a csendben Jákob része lett. Ő az anyag kövén aludt.  Egy hirtelen Isteni belátás pillanatában megértette, hogy a külső megjelenés  nem más, mint a gondolatban fogva tartott kép napfényre törése vagy benyomása.  Ez olyan mélyen érintette, hogy így kiáltott fel: ‘Valóban, az Úr ezen a helyen  van (a földön vagy a testben) és én nem tudtam. Ez semmivel se csekélyebb, mint  az Isten háza, ez a mennyek kapuja.’ Az ember úgy, mint Jákob be fogja látni,  hogy a valódi mennyek kapuja a saját tudata.
 Ezen a „tudat” létráján,  ami Jákobnak egy látomásban meg mutattak, mindenkinek fel kell mászni, mielőtt  a legmagasabbnak a
 |  |  
                          
                            | 
                                   rejtekhelyére beléphetünk, ahol tapasztaljuk, hogy mi  minden teremtett dolog kellős közepén vagyunk és minden dologgal, láthatóval,  vagy láthatatlannal benne vagyunk és része vagyunk a Mindenütt jelenlévőnek.  Jákob a látomásában a létrát látta, amelyik a földről az égig ért. Ő Isten  angyalait látta azon fel és lemenni. Ez ugyanaz a kinyilatkoztatás volt, amelyik Jézus része lett megmutatva, mikor  a mennyek megnyíltak előtte és Ő megértette a kifejezés nagyszerű törvényét,  amely szerint ötletek az Isteni szellemben létre jönnek, kifejezésre jutnak, és  mint formák kinyilatkoznak. Ez a kifejezés törvénye olyan tökéletesen  nyilvánult meg a „tanítóknak”, hogy Ők azonnal belátták, hogy minden alak  megváltoztatható egy arra vonatkozó megváltozott tudat által.
 Az első „tanító” első kísértése az volt,  hogy a kő formáját kenyér formájává változtassa, hogy a személyes éhségét  csillapítsa, de a törvény kinyilatkoztatásával egyidejűleg jött az igazi  belátás, hogy kövek valamint minden más látható forma az  Istenből,  erednek.  Azok önmagukban az isteni szellem egy valódi kifejezései, és hogy minden dolog,  amit az ember magának kíván (amik tehát még nem alakultak meg vagy át) ebben a  szellem lényegben várakoznak, hogy meglegyenek teremtve vagy létre jöjjenek,  hogy az ember minden vágyát beteljesítsék.
 Minden jó kívánság, ami az emberben jelentkezik Isten kívánsága, azért van egy  határtalan készlet az Isten birtokában, ami mindenütt, körülöttünk itt a földön  is van, hogy minden vágyat teljesítsen és az egyedüli teendőnk csupán az, hogy  megtanuljuk használni azt amit Isten a számunkra teremtett.
 Az Ő akarata az, hogy mi azt tegyük,  hogy mentesek legyünk minden korlátozástól, és így bőségben szabadok legyünk.
 Mikor Jézus azt mondta:
 ján. 10.7 Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a  juhoknak ajtaja. Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem  hallgattak rájok a juhok.
 Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és  bejár és kijár majd, és legelőt talál. A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy  lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben  éljenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor meg az életét adja a juhokért.
 ‘Én  vagyok az ajtó’ arra célzott, hogy az ”Én vagyok” (Jézus) minden lélekben az  ajtó, amelyen át - az Isten, - élete, hatalma és lényege, minden egyénben elfogadásra,  kifejezésre van felszólítva.
 Ez az ”Én vagyok” (Jézus) csak egy utat ismer, hogy önmagát kifejezze: az  ötlet, a gondolat, a szó és a cselekedet útját. Ennek az ”Én vagyok” (Jézus),  az Isten Lényének, ami hatalom, lényeg és értelmesség a tudat ad formát, azért  mondta Jézus: „Legyen meg a hited szerint” és „minden lehetséges annak, aki  hisz.
 |  |  
                    
                      |  |  |  |