|
Felebarátom az, ki hozzám fordul segítségért, mindegy, milyen nemzethez tartozik, ki hisz Istenben és ez látszik a cselekedetén, és akkor én fogok rajta segíteni.
Volt már olyan, ki mikor meglátott, azt mondta, hogy hozzá nem érhetek, mert ő nem hisz Istenben. Volt olyan is, aki a szemembe nézett és azt mondta, hogy erre a pillanatra várt egész életében (ez egy 70 éves férfi). Volt, aki azt mondta, csak végezzem el a dolgom, majd mikor felkelt az asztalról össze-vissza kóválygott és hangoztatta, hogy ő ateista, és nem tudja mit tettem vele, de nem hisz Istenben, majd elment, de másnap megint ott volt nálam. |
|
Éveken keresztül sok eset történt meg velem, amit most már úgy gondolom leírhatok, egyrészt mert meg kell valahogy értetnem mindenkivel, kik azok akikért érdemes élni a földön és akik az én felebarátaim és megérte foglalkozni velük.
Egy alkalommal egy egyháztól jelentkezett be hozzám egy házaspár. Mondták, hogy szeretnének a szemembe nézni, csak azután döntenek, igennel vagy nemmel, a masszázs felől. Még soha nem voltak masszázson, és a hitük miatt idáig nem vettek igénybe még ilyen szolgáltatást. Gondoltam, ha ezen múlik, hát jöjjenek csak, - mondtam - majd mikor megláttak, összenéztek, és elmosolyodva ennyit mondtak, igen, mikor kezdhetjük?
2014. nyarán egy német 70 éves „nénike” (nem tudott egy szót sem magyarul) jött el hozzám a betegségével kezelésre. Németországban évek óta folyamatosan járt masszőrhöz, mert egyrészt kötelező volt neki, másrészt csillapította a fájdalmait.
Egy óra múlva, mikor végeztem, felült az asztalon és megfogta a kezem és össze vissza csókolgatta. Próbáltam elhúzni, mert én úgy gondolom, nem érdemlem meg ezt, majd a következő alkalommal ismét ugyanezt tette, miközben potyogtak a könnyei.
Érdekes, hihetetlennek tűnő történeteket tudnék elmondani nektek:
Egyik tanítványom, 1000 km-ről jött hozzám tanulni, majd mikor meglátott, mondta, hogy nem tudja mi van vele, de el szeretné mondani, hogy ismer engem (soha nem látott életében). Elmondta, ő nem hisz a lélekvándorlásban, de érzi, hogy ismer és hülyének érzi magát emiatt. Olyan érzésem van, - mondta - mintha már tanultam volna tőled valamikor és most folytatnánk. |
Egy másik tanfolyamon az első nap után felállt az egyik tanítványom és azt mondta, ő nem csinálja, többet nem jön. Másnap reggel felhívott a vasútállomásról, majd a következőket mondta: Nándi, ne haragudj a tegnapiért, itt vagyok az állomáson, de képtelen vagyok felszállni a vonatra, egyszerűen nem tudok. A szavaid, itt vannak a fejemben, egész éjjel alig aludtam, nem tudok szabadulni tőlük. Kérlek, engedd meg, hogy elmenjek a tanfolyamra, nekem tőled kell tanulnom, és nagyon szégyellem magam a tegnapi miatt.
(megjegyzem, ez a tanítványom vak volt, tehát nem gondolom, hogy nem jól látta a dolgokat előző nap). – Gyere csak, várlak szeretettel - válaszoltam. – mikor megérkezett a tanfolyamra, felállt és mindenki előtt elmondta mi történt, és még egyszer elnézést kért – de erre nem kérte senki. |
|
|
