Hogy kibontakozásra jusson, azt neked létre kell hoznod.
Az, aki felébredt, felfedezi a teremtő alapelvet belül önmagában, akkor kezdi megérteni azt és ez az életének az egyetlen és a legnagyobb esélye. Egy áttekintést kap az egészről, és a lehetőségek tudatába jut, amelyek az ő részére vannak félretéve. Tudva, hogy a teremtő erő benne van, a szellem elé hívja a szíve vágyát, az egy eszménnyé vagy formává válik és erőt és lényeget von magához, hogy az megteljen.
Ha kimondod, ’Én látom!’ akkor ez a lélek fogamzása, az ígéret földje, egy álom, ami megvalósul, amihez a lélek teljes bizalommal fordulhat. Adj célt a lelkednek, amit követhet, és mondom néked, úgy lesz minden, ahogy azt gondolod, és amiért cselekszel!
Az embernek hűnek kell maradnia a látomásához, és előre kell haladni, mindent félre kell tennie, kivéve az igazságot.

A nagy lelkek mind hűek a látomásukhoz. Bármi, ami valaha teremtve lett, először egy látomás volt, egy ötlet magja, a lélekbe ültetve, ahol alkalma volt kikelni, csirázni és felnövekedni. A nagy lelkek sohase hagyják magukat befolyásolni mások hitetlenségével.
Ők áldozatokat hoznak a látomásaikért, hűek maradnak hozzá, hisznek benne és az történik, amiben hisznek.
Jézus hűen ragaszkodott a látomásához, Ő állhatatosan követte előírásait, még akkor is mikor azok, akik a legközelebb voltak hozzá és a legkedvesebb voltak neki hitetlennek és hűtlennek mutatkoztak Istennel és vele szemben. ‘Legyen az ő hite szerint’, úgy történik mindenkivel.
Mikor valaki előkészül, hogy az ígéret földjére megy, akkor a sötétség országát hátra kell hagynia és el kell felejtenie. El kell hagynia a sötétséget és a fénybe kell mennie. Lehetetlen egyidejűleg előre haladni és helyben állni.
A régit el kell engedni és ragaszkodni kell az újhoz. A dolgokat el kell felejtenünk és csak arra kell emlékeznünk, amit megtartani kívánunk. A látomást mindig szem előtt kell tartanunk, ha azt akarjuk, hogy az megvalósuljon. A látomást amit megvalósulva látni akarunk, a szellemben fogva kell tartanunk és minden olyan dologra vonatkozó gondolatot el kell utasítani amelyeket nem akarjuk, hogy megtörténjen. Minden gondolatunk, szavunk és cselekedetünk legyen egyhangú a látomással, ha azt akarjuk, hogy az formát kapjon. Ez az igazi összpontosítás, egy minden mást kizáró összpontosítás, ami a hit alapja, a minden erőnek a lényegesre való összevonása. Ez szeretet az eszmény iránt, és az eszmény csak a szeretet, és a hit közös munkájaként jöhet létre.