Tanítás

Akik hisznek bennem, az én nevemben ördögöket űznek ki,
betegre teszik rá a kezüket,
és azok meggyógyulnak.

 


Ne csak nézz, de láss is!

Az emberek lehetetlennek tekintik, hogy az életszükségletüket közvetlen a világegyetemből lássák el, hogy a halált, a betegségeket, az öregedést legyőzzék, és a különböző úgynevezett „csodákat” tegyenek meg, melyeket Jézus tett, mikor a földön járt. Ezek a mondjuk így „tanítók” vagy apostolok, kik Istent, Jézust (az ajtón keresztül) követték, bebizonyították, hogy mindezek a dolgok a mindennapi életükhöz tartoznak.
A kérdés csak az, mit tud befogadni az elménk, mennyire vagyunk hajlandóak kiszedni és elengedni a belénk tett korlátokat, a gyermekkorunk óta a számunkra megtanított anyagi világ korlátait.
A „mesterek” viszonylag kevesen vannak. A létszámuk annyira korlátozott, hogy belátják,

csak kevesen fordulhatnak hozzájuk, ők azonban egy majdnem határtalan létszámú embert elérhetnek és az életük legnagyobb részét annak szentelik, hogy a mondjuk így a „semmiből” nyújtják a segítő kezet a kiválasztottak és mindazok felé, akik hajlandók befogadni az Isteni tanításukat.

Első tanítás:
Jézus küldetése volt, hogy a bűnöket megbocsássa, hogy utat mutasson, Ő nektek a nagy Közbenjáró, az Isten és ti közöttetek. Ti ugyanis Jézushoz fordultok, mint egy közbenjáróhoz Isten és tiköztetek, akit ti nyilvánvalóan vagy egy lágyszívű, vagy egy szigorú, néha haragos Istennek tekintetek, aki valahol nagyon távol trónol egy helyen, amit ti mennyországnak neveztek. Nincs igazatok, mert Isten egy szóval kifejezhető, Ő maga az igazság.

Ti azt gondoljátok, hogy Istent csak a kevésbé szigorú és szeretettel teltebb Fia által lehet elérni, ami nem igaz, de az igen, hogy Ő általa könnyebb.
Jézus, a Megváltó (vagy Mester), aki az emberiséget kiszabadítja az anyag korlátinak bilincseiből. A nézetem szerint ez a kiemelkedő lélek a földre jött, hogy pontosabban megmutassa nektek az utat az igazi Isten felé, a Mindenható, Mindenütt jelenlévő, Mindent tudó felé, hogy megértesse veletek, hogy Isten minden Jóság, minden Bölcsesség, minden Igazság, Minden a Mindenben.
Jézus, ki ezen a napon a földre jött, azért lett küldve, hogy tisztán értesse meg velünk, hogy Isten nem csak rajtunk kívül, hanem belül, mibennünk van, hogy Ő soha nem lett elválasztva tőlünk, vagy bármi más teremtményétől, hogy Ő mindig egy igazságos és szeretettel telt Isten, hogy Ő minden dolog, minden dolgot ismer, mindent tud és Ő a Valóság maga.

Hiszem, hogy Jézus, a tanítók legnagyobbja azért jött, hogy bizonyítsa, hogy a Krisztus őbenne ugyanaz a Krisztus, aki tibennetek, aki énbennem és az egész emberiségben él, és hogy mi az Ő tanítását alkalmazva minden dolgot, amit Ő tett és még nagyobbat is meg tudjatok tenni. Hiszem, hogy Jézus azért jött a földre, hogy tisztábban kimutassa nekünk, hogy Isten az egyetlen nagy Oka minden dolognak, hogy Isten minden.



Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000