Emoto Masaru

A világ legtöbb fontos dolgát olyan emberek érték el, akik akkor is tovább próbálkoztak, amikor
már semmi sem segített.

 


Testünk 70%-a víz!

Ez a cikk Masaru Emoto (ejtsd: Masszaru Imoto) Japánban végzett csodálatos munkáját mutatja be. Az itt bemutatott fényképeket a "The Messages of Water" (A víz üzenetei) című nagyszerű könyvből vettem. Ha megismerkedsz Emoto munkáival, ez örökre elűzi a kétségeidet, ha még maradtak egyáltalán, azzal kapcsolatban, hogy a gondolataid hatnak a környező világra, és akár a vendégedre.

Yokohamában születtett 1943 júliusában. A Yokohama Városi Egyetem klasszika filológia és tudományok szakán végezte el a Nemzetközi kapcsolatok kurzust. 1986-ban megalapította az I.H.M. vállalatot Tokióban. 1992 októberében vette át az alternatív gyógyászat doktora diplomáját az Open International Egyetemen. Ezután ismerkedett meg Amerikában a microcluster víz fogalmával és a Mágneses Rezonancia Elemzés technológiájával. Akkor kezdte el kutatni a víz rejtélyes világát.


A bolygón található víz kutatásába nem tudományos kutatóként fogott bele, hanem eredeti gondolkodóként, azaz emberi lényként. Idővel rájött, hogy a víz a vízkristályban mutatja meg nekünk igazi természetét. Ezen a vonalon folytatja azóta is a kutatásokat, és több, pozitív fogadtatásban részesített könyvet publikált Japánban. Néhány könyvét több nyelvre is lefordították. Jelenleg az I.H.M. Általános Kutatóintézet Rt. vezetője, az I.H.M. Rt. Elnöke, és az I.H.M. HADO Fellowship fő képviselője.







Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000