Szauna
Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök,
sorsjelző csillagok.
 


Tudjunk meg többet a szaunáról!
A szaunát az északi népek feltehetően kétezer éve ismerik, bár az első írásos említések csak kb. ezer évre nyúlnak vissza. Alapvetően egy mosakodásra, fürdésre használatos helyiség volt, de mivel itt tiszta víz és általában tisztaság volt, szülésekhez és betegek gyógyulásához is használták
.A szauna, (svédül bastu) olyan helyiség vagy külön kis kis faház, amelyet felfűtenek, hogy benne emberek izzadhassanak kikapcsolódás céljából. Legtöbbször, de nem feltétlenül, a forró kövekre öntött víz által történő vízgőzképzés, és a mosakodás is hozzátartozik.

A szauna története több ezer éves múltra tekint vissza, elsősorban az északi népeknél. Különféle népcsoportoknál különféle fajtái alakultak ki a történelem során. Ezért a szauna fogalmának definíciója nem lehet egyértelmű, és – különösen a szaunázós népeknél – különféle köztes megoldások is kialakultak.

Az 1600-as évekből származó leírások szerint a skandináv országokban járó idegent bevezették a 90-100 Celsius-fokra felfűtött helyiségbe, és a legnagyobb tisztelet és megbecsülés jeléül megengedték, hogy pucérra vetkőzzön, sőt, azt is megígérték neki, hogy hamarosan nyírfavesszővel jól megcsapkodják.

A 20. század elejéig a füstszauna volt az egyetlen szaunafajta.
A szauna elsősorban télen kellemes, de a finnek nyáron is használják. Számukra a hagyományos belföldi vakáció az, hogy kimennek a mökkibe, és horgásznak, kirándulnak, grilleznek, és természetesen szaunáznak is. Finnországban a különböző munkahelyeken is találhatóak szaunák, melyek különböző megbeszélések, partik tartozékai is egyben. A közös szaunázás hozzátartozik a finn szocializációhoz, a nemzeti identitás része. A nyilvános, vagy ilyen közösségi szaunázáskor többnyire külön férfi és női szaunák vannak, vagy ha nincsenek, akkor általában először a hölgyek szaunáznak, aztán a férfiak. A szauna „szent” hely, ahol rendszerint nyugodt beszélgetés folyik, és az emberek különböző pozícióit elfelejtik. A szaunában illetlenség ruhát hordani, azaz fürdőkben a fürdőruhát is le kell venni.

A nemzetközi szokások a skandináv szokásoktól eltérnek. A skandináv szokások körülbelül ugyanazok, mint a bemutatott finn szokások. A német területeken a nyilvános szaunákban kötelező a meztelenség és a hideg vizes zuhanyzás. A szaunák koedukáltak és inkább az egészség, mint a társalgás színterei. Nagy-Britanniában és Franciaországban viszont a meztelenség tiltott. A jakuzzi és a szauna használata szokásos. Japánban is szeparált szaunák vannak, ugyanakkor a meztelenség a szauna etikett része.

Magyarországon a nyilvános szaunák manapság általában a fürdők részei, koedukált szaunák sűrűn előfordulnak, viszont fürdőruha általában használatos.

Tanácsolom, akik elmennek szaunázni, kérdezzék meg milyen "rendszerek", szokások szerint vezették be a szaunát, mert kellemetlen meglepetések érhetik a ruhában szaunázókat, ha betoppan mondjuk a hölgyek közé ez mezítelen úr!


Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000