Szauna
Sosem kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni.
 


Tudjunk meg többet a szaunáról!

Egy nyugodt, alapos szaunázás körülbelül 3-4 fordulóból áll, és nagyjából másfél óráig tart. Legelőször ajánlatos lezuhanyoznunk, hogy eltávolítsuk bőrünkről a szennyeződést. A törülközés azért fontos, mert a test felszínén levő víz akadályozza az újabb izzadást, és párolgást.

Az ajánlott hőmérséklet: 80-90 Celsius-fok körül van. A jobb szaunákban több szinten vannak padok. Az alacsonyabb padokon alacsonyabb a hőmérséklet, míg felül melegebb van. Így kicsit válogathatunk a hőmérsékletet illetően. A kövekre locsolt vízből fejlődő forró gőz hatása, hogy sokkal melegebbnek érezzük a levegőt, miközben annak hőmérséklete ugyanaz. Tehát így a hőmérsékletérzetet növelhetjük, és igazából így kezdünk el izzadni. A szaunázást még kellemesebbé teszik a vízbe kevert illatos olajok. (Például fenyő, eukaliptusz, mentol.)


Amikor túl melegnek érezzük a levegőt, nem bírjuk már tovább, akkor érdemes kimenni, és lehűteni magunkat. Ez körülbelül 10-15 perc múlva bekövetkezik a megfelelő hőmérsékleten és a megfelelő gőzöltetés mellett.

A lehűtés lehet hideg vízzel történő zuhanyzás, hideg medencébe való merülés, extrémebb esetben jégkútban való merülés, télen és elsősorban vidéken, északon lékben fürdés. Ha erre nincs lehetőségünk, vagy nem szeretnénk, akkor elég csupán kiállni a hideg levegőre.


Lehűlés után érdemes pihenni is, azonnal visszamenni a szaunába megerőltető lehet. Közben igyunk minél több folyadékot, igény szerint, az izzadtság pótlására. Az alkoholos folyadékok az egészséges hatásokat lerontják, és lehet, hogy alkalmazásukkal kevésbé bírjuk a szaunát (bár a finnek rendszeresen söröznek szaunázás közben).

Töményebb ital fogyasztása valószínűleg túl megterhelő, és semmiképpen sem egészséges. A szauna után érdemes rendesen megmosakodni, hajat mosni. Ajánlatos rendesen felöltözni, mert a megfázás veszélye ilyenkor a legnagyobb.




Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000