Mit, mennyit ér ma egy élet? Kit, vagy melyeket kell megmenteni? Mint láthatjuk a kormány utasítására az orvos az, aki eldöntheti, kik azok az emberek, amelyek élhetnek, és kicsodák, akik nem.

Olvashattunk régi könyveket, melyekben a meghalt embert a szobájába vitték, majd ott halottas asszonyok folytonos virrasztás, éneklés, imádkozás mellett egy hétig is siratták, s majd csak azután temették el, ha oszlani, büdösödni kezdett. Miért, mert ha meghallgatott az imádságuk, akkor bizony feléledt, és sok ilyen volt, ezért is lett belőle néphagyomány.

Míg régen, akár hetek után is felélesztették az embereket, addig ma már nagyon jó esetben 3 nap elteltével a föld alatt ébredhet és kaparhatja a koporsója falát, levegőért kapkodva, segítségre nem számítva. esetleg a kormány utasítására, élve is eltemették vagy elégették az eltelt években a hozzátartozóinkat.

Sokan piedesztálra emelik a keleti papokat, szerzeteseket, Buddhistákat stb. több csodára hivatkozván, hogy ott aztán még az embereket is fel tudják éleszteni, olyan nagy tudással rendelkeznek, és ez azért van, mert éveken keresztül meditálnak, fenn élnek a hegyen elzárva magányosan stb… mindez, mint látható, nagy butaság…

Itt egy magyar szakácskönyv, amiből kiderül, hogy nagyanyáink éppen a főzés mellett, nem a hegy tetején, hanem a konyhában, nem meditálva, a rántás keverése közben azt tanulgatták elődeiktől, hogyan is kell embereket feltámasztani (ha azok meghalnának, és akár hetekig nem lélegezve, fagyottan rájuk lelve), őket újra az életbe visszahozni.

Szerintem ez nagyon ott van, pestiesen szólva. Viszont amennyire örülhetünk ennek, annyira el is szomorodhatunk, mert míg ezek a tudások a birtokunkban voltak, jól eltüntették őket.

Bár nézzük a jó oldalát a dolgoknak, azt, hogy ez szerint nekünk nem is volt annyira nagy csoda, amit Jézus tett, hiszen ha nem is oly profin, de nálunk a háziasszonyok is képesek voltak a halottak feltámasztására. Bele sem merek gondolni, mit tudhattak az igazán okos, Istenhittel rendelkező férfiak…