Tanítás

Akik hisznek bennem, az én nevemben ördögöket űznek ki,
betegre teszik rá a kezüket,
és azok meggyógyulnak.

 


Ne csak nézz, de láss is!

Eleinte egy rettenetes nagy hitre van szükség, egy hitre amelyre az ember csak lépésről lépésre tesz szert és amit éppen olyan hűen kell gyakorolni mint a zenét vagy a számtant, míg eléri azt a pontot, ahol teljes meggyőződésre jut.
Lehetne egy jobb és igazibb példát kívánni, mint amit Jézus adott nekünk?

Jézus elérte azt a pontot ahol teljesen megbízott a mély ismeretében és Isten meghitt megértésében és úgy véghezvitte nagy munkáit. Ő nem a saját akarata erejére bízott vagy a gondolatainak erős összpontosításában. Úgy nekünk se az akaraterőnkben sem a gondolataink összpontosításában kell bíznunk, hanem Isten akaratában.

Ne az én akaratom, hanem a Tied, ó Isten legyen meg.’ Hozd az akaratodat összhangba Isten akaratával.

Ha nincs kifejlődve a képesség, hogy a tudatunkat felemeljük, akkor azt a szellemi gondolkodás által ki kell fejlesztenünk. Akkor a szívünkből, a szeretet központjából, a szeretetet kell ömleszteni, hogy az mindent egyensúlyba hozzon, mikor ez megtörtént, akkor Krisztus kinyilatkozott.

Azzal kell kezdeni, hogy hisszük, belátjuk vagy tudjuk, hogy Krisztus bennünk lakik, továbbá Jézus tanításának értelmét felfogjuk, a testünk egységét Isteni ténynek tekintjük, kinek képmására és hasonlatára az teremtve van, hogy aztán engedjük felemelkedni a tökéletes Isten-testbe, úgy ahogyan Isten bennünket látott és teremtett.
Értsétek meg, saját magadtól nem tudsz semmit tenni, az Atya, aki benned lakik,az végzi a munkákat. Csak tudnotok kell, hogy bennetek van a hatalma, és használnhatjátok azt.

Nyolcadik tanítás: A szeretet!
Kell hozzá szeretet, de kérdezhetitek tőlem, milyen szeretet? Ki tud legjobban szeretni? A válasz: - Isten tud legjobban szeretni tehát Isteni szeretettel kell megtölteni a lelketeket.
Ez nagyobb feladat, mint bármi, nagyobb és nehezebb, mint a hit, vagy a szellemi felemelkedés.
A szeretet kitárt szárnyakon keresi a szikár helyeket az emberi szívben, az élet parlagon heverő területeit, és mint varázsütésre érintésével kiszabadítja az emberiséget és megváltoztathatja a világot. A szeretet a legnagyobb gyógyító erő a világon.
Az Isteni Szeretetet alkalmazhatjátok arra, hogy minden szomorúságot, minden gyengeséget, minden összhang nélküli helyzetet és minden hiányt, ami alatt az emberiség lesújtva szenved, eltüntesse. A Szeretet határtalan befolyásának pontos megértésével annak helyes alkalmazásával meglehet a világot gyógytani sebeitől. A szeretet folyton egy utat keres, hogy az ember lelkébe behatoljon, és hogy kinyilatkozzon neki, mint minden szempontból a jó. Ha az ember viszályos gondolkodása és rosszasága, Isten örök és változatlan szeretet-áramlatát nem gátolja meg, akkor az mindig tovább halad, előtte az emberiség békéjét megzavaró viszályság és rútság külső látszatát a feledés egyetemes nagy tengerébe űzve.



Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000