Tanítás

Akik hisznek bennem, az én nevemben ördögöket űznek ki,
betegre teszik rá a kezüket,
és azok meggyógyulnak.

 


Ne csak nézz, de láss is!

Ezen hatalmas ‘ISTEN’ szó által tartotta meg a Biblia a befolyását. Gondolj csak arra, hányszor van az a szó írva abban a magasztos könyvben és úgy téve kiejtve. Lásd mely fény sugárzik belőle - és azáltal élet és erő - minden szavából írva vagy kiejtve. Minden szó viszi rezgéseit mélyen a lelkébe mindazoknak akik az ‘ISTEN’ szót kiejtik, hallják vagy olvassák, ugyanúgy mint a lélek visszahat arra a rezgésre, úgy a könyv amelyből a sugarak kiindulnak, felemelkedik és megdicsőül, azon mértékben, ahogyan a lélek a rezgések által felemelkedik.
Úgy kap a könyv életet, hatalmat és halhatatlanságot. Ezt valójában az ‘ISTEN’ szó hozta létre. Azért nevezhetjük azt a könyvet az Isten szavának, szellemi, nem

szószerinti értelemben. Túl sokan veszik a Bibliát szószerit, ahelyett, hogy a figyelmüket a szellemi értékére irányítanák. A belátás ezen hiányának azonban kevés befolyása van, mivel a szellemi rezgések a többi rezgéseket, amelyek olyan gondolkodás által jönnek létre, félre teszik. Mikor az ember csak egyszer is, az ‘ISTEN’ szót kiejti, vagy gondolja, akkor annak rezgései távolra felülmúlják az ember értelmének hiányosságát.

Belátod, hogy itt az ideje, hogy rendet teremts házadra és megtaláljad mit hozhat számodra az ‘ISTEN’ szó? Gondolkodj el egy pillanatig e fölött figyelmesen, és lásd, hogy nem fog e téged arra ösztönözni, hogy minden megkülönböztetést és viszályt feladj.
Ejtsd ki az ‘ISTEN’ szót a teljes lelkeddel és érezd mely egy felébredést és ösztönzést ad neked, hogy barátságosabban és igazságosabban bánj a testvéreddel. Állítsd Istent mindenki elé, a rég elmúlt évszázadok homálya el fog tűnni, mint egy porszem a szélben.
Az ész kételkedhet e fölött, de ne törődj az ésszel, az már nagyon sokszor tévedett. Lépj előre az Isten nevével, a legfensőbb hatalommal benned, akkor az egész világ tele lehet küzdelemmel és zűrzavarral, de neked nem fog az ártani.

A hit, a gondolat segítségével mutatja az utat, de szükség van az Isten Krisztusának parancsára, hogy téged az Isten-rezgéssé tegyen. Azon pillanatban mikor te teljesen átadod magadat ennek a rezgésnek, akkor te FELÁLLSZ ÉS VÉGBEVISZED. A szeretettel és tisztelettel megszerzett biztos tudat, végbeviszi a cselekedetet. Az a tény, hogy az ember ennek a sugárzásnak nincs tudatában, nem változtat semmit a valóságon. Azzal, hogy először hiszel létezésében, utána meggyőződsz róla, létezésének tudatába jutsz, akkor azt használhatod.

Mikor egy bizonyos rezgést a hiteddel kifejezésre hozol és úgy egyhangúan vagy azzal a rezgésszinttel azzal a hittel, akkor te láthatatlan vagy annak részére aki egy alacsonyabb rezgésszinten fejezi ki magát. Ha tested tehát a fény rezgésének ütemével rezeg, akkor te láthatatlan vagy azoknak, akik a fényt nem láthatják. A fény élet, ha tehát te a fényrezgésekben élsz, akkor a tested tiszta élet. Fény és Élet Isten, úgy mindenki ISTEN mikor az Isten-rezgésben él.



Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000