Tanítás

Akik hisznek bennem, az én nevemben ördögöket űznek ki,
betegre teszik rá a kezüket,
és azok meggyógyulnak.

 


Ne csak nézz, de láss is!

Tanítás: Keresztelés
A víz általi megtisztulás jelképét megtalálhatjuk az özönvíz erkölcsi értelmezésében, valamint ide sorolható a csoda, a Vörös tenger szétnyílása és összezárulása, amely a megtisztulással rokonértelmű megszabadulás jelképét hozta a zsidó népre. (1Kor 10.1-2). A próféták a víz kiáradásáról prófétáltak, mely a bűnöktől megtisztít, (Zak 13.1) ami eszkatológikus megtisztulást hozott Isten Lelkének kiáradásával (Ez 36.24-28 és Zsolt 51.9. 12. 13.).
A zsidóknál nincs keresztelés, helyette, körülmetélést végeznek!
Jézust születése után, mint ahogy a zsidó hagyományok előírták, körbemetélték...

keresztség
(lat. baptismus): az első és legfontosabb szentség, mely megnyitja az utat a többi szentségek felé, általa az ember megszabadul a bűnöktől, Isten gyermekévé születik újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagja lesz.

Vízkeresztség
Az újszövetségi értelmezés szerint a vízkeresztség olyan szent cselekedet, amelyet Isten Igéje parancsol.
Ez egy engedelmességbeli és hitbeli tett, amelyben a hívő azonosul Jézus Krisztus halálával, eltemettetésével és feltámadásával.
"Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk."
Biblia, Rómaiakhoz írt levél 6:4 (Károli biblia)

A vízkeresztség feltétele a Jézus Krisztushoz való megtérés és az belé vetett hit. A vízkeresztség eredményezi a bűnök eltörlését, az óember megfeszítését és eltemetését, a föltámadott életre való újjászületést, a szív körülmetélését és a Krisztus Testébe, az Egyházba való belépést.

Szentlélek keresztség
A karizmatikus mozgalom szerint bár az újjászületés is a Szentlélek munkájának gyümölcse, de nem azonos a Szentlélek keresztséggel (értsd: Szentlélekkel való betöltekezéssel), ami a megtérés után a második megtapasztalást jelenti a hívő életében. Ezért fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy Jézus Krisztus főpapi szolgálatának egyik legfontosabb része az Egyházban ma is az, hogy Szentlélekkel keresztel (Apostolok cselekedetei 2:33). Ezáltal a hívő Isten erejének részesévé válik, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy eleget tegyen tanítványi kötelezettségeinek (az evangélium hirdetése, bizonyságtevés, gyógyítás, szabadítás stb.).

A karizmatikus gyülekezetek hitvallása szerint a Szentlélek ajándékai nem szűntek meg, hanem ma is működnek, ennek megfelelően a Szentlélekkel való betöltekezés leggyakoribb jele a nyelveken szólás, ami természetfölötti jel: ilyenkor a Szentlélek szól a hívőn keresztül. A Szentlélek vételének feltétele a megtérés és a hit Jézus Krisztusban.


Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000