Masszázs

Nem arra törekszem,
hogy igazam legyen,
hanem arra,
hogy igazat mondjak.

 


A Görög-római kultúrában, az orvosok a jó levegőt, helyes táplálkozást, testmozgást, gyógyfürdőt és a masszázst ajánlották gyógyterápiaként.
Galenus (120-201) a testgyakorlatok előtt és után masszázst rendelt frissítés céljából. Megállapította, hogy a testi tevékenység után végzett masszázs elősegíti a felhalmozódott káros anyagok kiürülését a szervezetből.

I.e. 199-130-között a római birodalom legnagyobb orvosa, Galenus (isz. 131-201) átvette Hippokratesz tanait, és "Tripsis c. (Egészség megóvásáról) művében javallatokat és utasításokat adott a masszázs fogásait illetőleg. Pl. már reumás betegeknél is alkalmazta és bővítette az addig alkalmazott masszázsfogások repertoárját.
Általánosan elterjedt a rabszolgák által végeztetett masszázs. Időpontjai a reggel és az este voltak. Reggel azért, hogy felkészítsék a testet a napi munkára, este pedig azért, hogy a pihenésre készítsék fel.

A görög származású Oribasius Aszklepiosz (ie. 128-56) orvos a római udvarban Julianus császárnál a sportolók (gladiátorok) masszírozásával foglalkozott, és enciklopédikus munkájában összefoglalta máig is érvényes észrevételeit, javaslatait és gyakorlatát. Julius Caesart idegzsábája miatt naponta masszírozták. Plinius római író olyan nagyra becsülte masszőrjét és annyira hálás volt neki, hogy a római császárt megkérte, részesítse a legnagyobb kegyben, és adja meg neki a római polgárjogot.
Celsius a legnagyobb római orvosok egyike, reumás betegek és sérült katonák kezelésére használta a masszázst. Az impérium nagy városaiban, termákban (meleg fürdő) és közfürdőkben végezték javarészt.
Hazánkban, az 1400-as években Mátyás király udvarában tűnt fel ez az eljárás. Mátyás királynak gyúrói (dögönyözői) voltak, kik korabeli írások szerint az egész testet tetőtől talpig átgyúrták. A török megszállás idején terjedt el a fürdő kultúra, és vele együtt a masszázs gyakorlata is. A fürdőmesterek folytatták tovább művelését, majd a pozitív német – osztrák behatásra nálunk is tudományos szintre emelték e kezelési módszert.
Nem sokkal később Angliában Edingburgban megalakult az első masszírozó magánintézet

Ambroise Pare (1510-1590) terápiás céllal masszíroztatta azokat a sebesülteket, akik mozgásképtelenek voltak. Különbséget tett lazító, tonizáló és erősítő masszázs között.

Az I. Rama által a 16. században épített Wat Po (Wat Pho) vagy Wat Phra Jetuphon, a bangkoki Királyi Palota együttes déli oldalán foglal helyet. Egyike Bangkok legrégebbi templomának, a korai királyok az ország első egyetemének tekintették. Az épület együttes nyugati végénél található a hagyományos thai masszázsiskola, melyet szintén I. Rama alapított. Férfi és nő masszőrök egyaránt vannak. A masszázspavilon oszlopain lévő dísztáblákba gyógynövény és balzsamok leírását, képét vésték. A masszázsiskola mellett működő masszázspavilon, késő délutánonként manapság is zsúfolt, mert a thaiföldi párás levegő miatt sok embert reumás és egyéb izületi fájdalom gyötör, kik itt keresnek kínjaikra enyhülést.
Ebben az időben a masszázs Európában feledésbe merült, nem  így az arab orvosok körében.

Elérhetőség:
Tel: 06/30 209-6000